Borics Pál Szobrászművész Hagyatéka Sirok

Borics Pál kiállítás

Itt kapott egy életre szóló indíttatást Borics Pál (1908-1969) siroki születésű szobrászművész is, akinek keze nyomán a kő megelevenedett, életre kelt, és alkotásai a mai napig kőszobrászatunk időt álló remekei. A művész nehéz, viszontagságos gyermekévek után minden előképzettség nélkül küzdötte fel magát a művészi élet élvonalába. Kortársai, a művészettörténészek „a kő gyermekének” nevezték el, aki művészi szintre emelte tufakő faragását. Páratlan anyagismerete, konok kitartása és hitvallása példa értékű volt a kortárs művészet előtt is. 1968-ban a művelődési házban nagy sikerű kiállításon mutatta be alkotásait szülőfalujának, sajnos utoljára. Emlékére utcát neveztek el róla, szobra a polgármesteri hivatal előtt áll. A könyvtárban őrzött alkotásai és köztéri szobrai csak kis töredéke életművének, de hűen reprezentálják a palócföld emberének hétköznapjait, markáns, robosztus alakjai a hozzájuk fűződő élményeinek tömör, beszédes megfogalmazása.

Sirok sajátos természeti adottságai, talajának kőzettani változatossága és a kövek többirányú használhatósága kitermelt néhány iparágat. Ilyen volt mindenekelőtt a kőbányászat, a barlangépítmények kivágása, a kővágás és a kőfaragás. Az iparosok működése feltétlenül hozzájárult a község népi építészetének és ezen túl a falu gazdasági-társadalmi struktúrájának kialakulásához. Mindhárom iparágról elmondható, hogy történetük kezdete és folyamata egyaránt ismeretlen, de a vár sziklába vágott és vájt építményeit tekintetbe véve a középkorig bizonyára visszavezethető. Ha bizonyíthatóan nem is népi használatra, de várak, középületek, kastélyok építéséhez a siroki kőbányák régóta szolgáltattak anyagot. A falu határában és belterületein több kőbánya is volt, ma már nem üzemelnek. A kőbányászatot sokan értették, a 60-as évek végén mintegy 10 személy foglalkozott vele rendszeresen.

A kővel dolgozó iparosok legfelső rétegét a kőfaragók alkották. A 60-as évek végén szövetkezetben és magánkisiparosként mintegy 20 kőfaragó működött a faluban, de csaknem százan voltak, akik ismerték a szakmát. A tsz melléküzemágaként lábazat köveket faragtak, melyet az Esztergomi bazilika, az Országház és az egri Tanárképző Főiskola restaurálására szállítottak. A kőfaragók létszámának, munkamódszereinek és készítményeinek történeti előzményeit alig ismerjük. Tóth Miklós (1894-1972) kőfaragó mester állítása szerint akkor vett a kőfaragás nagyobb lendületet községünkben, amikor Parádfürdőn Károlyi gróf a Cifra istállót kezdte építtetni 1885 körül, és az ott dolgozó Olaszországból szerződtetett kőfaragók mellé sirokiakat is alkalmaztak. Hogy az olaszok milyen erős és milyen irányú hatást gyakoroltak a sirokiak szakmai ismereteire, ezt nem lehet tudni. Feltételezhető, hogy a siroki kőfaragás már azelőtt is elért bizonyos fejlettségi szintet, mert a Tarna-völgyében csak itt, és Tarnaszentmárián működtek ilyen mesterek a korábbi évszázadok alatt. A közlések alapján viszont hitelt érdemel az a tény, hogy a sirokiak az olaszoktól sajátították el a klasszikus oszlopok faragását. Ezeket az oszlopokat a parasztházak tornácán alkalmaztak. Sirokon az első kőoszlopos-tornácos ház 1889-tő mutatható ki, tehát több mint egy évtizeddel azután, hogy kőfaragóink a Cifra istállón dolgoztak. Ez azzal magyarázható, hogy a feudális kötöttségek még annyira befolyásolták a parasztok kezdeményező készségét, hogy a korábban csak kúriákon, kastélyokon látott elemek még vonakodtak alkalmazni.

Forrás: Sirok honlapja